Csak óvatosan az árfolyamgáttal!

Csak óvatosan az árfolyamgáttal!

Egyes bankok brutális kamatokkal "egészítik ki" az árfolyamgátat - hívja fel a figyelmet az azénpénzem.hu pénzügyi blog.

Vakrepülés az árfolyamgát, mivel nagyon eltérő kamatokat számolnak fel a bankok az öt év alatt halmozódó gyűjtőhitelre - írja az azénpénzem.hu.

A portál egy OTP bankos olvasó esetét osztja meg: az adósnak a rögzítés időszaka alatt a havi törlesztőrészlete 57 ezer forint, a védernyő ötéves időszaka után azonban több mint 90 ezer forintot kell fizetnie. A semmilyen kalkuláció alapján sem érthető tehernövekedés oka, hogy a bank a gyűjtőhitelre majdnem 15 százalékos (!) kamatot állított be - derítették ki.

Mint ismert, az állami program hatálya alatt a tartozás rögzített árfolyam feletti tőkerészére csak a pénzpiaci kamatot (Bubor) számíthatják fel a bankok, ami jelenleg 7,16 százalék. A jogalkotók azonban nem bíbelődtek azzal, hogy az adósoknak az ezt követő időszakot is biztonságosabbá tegyék. Így a bankok tulajdonképpen akkora kamatot számíthatnak fel, amekkorát nem szégyellnek - fogalmaz a portál.

A bankok többsége csak azt jelzi, hogy a 2017-es piaci szintet érvényesíti majd a gyűjtőhitel kamataként. A CIB a lakáshiteleknél 11,35 százalékos, a szabad felhasználású kölcsönnél 12,35 százalékos kamatot alkalmaz. A K&H már most közzétette, hogy a háromhavi Buborhoz képest 4,2-5,2 százalékpontos felárat számít majd fel (ez kamatként most szinte hajszálra megegyezik a CIB-es számokkal). Az Erste és az OTP külön kondíciót hirdetnek majd a gyűjtőhiteleseknek. A legnagyobb magyar bank tájékoztatása szerint ebben továbbra is a háromhavi Bubor szerepel majd, ?csak? a felár nagysága kérdéses.A portál ezzel együtt azt ajánlja olvasóinak: vegyék igénybe az állami segítséget.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk