Lakásvásárlás vagy bérlés? – Itt a recept, hogy milliókat nyerjen

Lakásvásárlás vagy bérlés? – Itt a recept, hogy milliókat nyerjen

Örök dilemma, hogy lakást vegyünk vagy megelégedjünk a bérléssel. Megpróbálunk tanácsot adni a megoldáshoz, számszerűen bemutatva a két lehetőséget. Ha jó döntést hozunk, akkor az milliókkal tesz minket gazdagabbá.

Az elmúlt években komoly emelkedés bontakozott ki az ingatlanpiacon, a saját lakást vásárolók mellett a befektetési célú vásárlás is felerősödött, egyes esetekben a tranzakciók felét is ők vihetik el. Az egyre vonzóbb hitelkonstrukciók és állami támogatások is segítették a folyamatot, az áremelkedés viszont nemcsak a lakások értékét emelte meg, hanem az albérleti díjakat is.

Tradicionálisan magas a saját tulajdonú lakások aránya Magyarországon, a válság ebben sem hozott változást, legfeljebb egyes vevőknek ki kellett várniuk, míg jobbra fordul a helyzetük. A statisztikák szerint is egyre többen vásárolnak, ezért is készítettünk becsléseket arra vonatkozóan, hogy valóban olyan jó döntés lakást venni, mintha csak a bérlést választjuk.

Mindenki érezheti a számítások bemutatása előtt is, hogy mindenképpen megéri a kinézett lakást megvásárolni, ha lehetőségünk van rá. A példánkban egy 22 millió forintos lakás szerepel, amihez van 6,6 millió forint önerőnk. Hitelhez 6 százalékos THM mellett juthatunk, ha a 20 éves futamidő felére rögzítjük a kamatot. A lakáshitelért havonta 121 ezer forintot kell fizetni, miközben a lakás bérleti díjából ennél 20 ezer forinttal fizetnénk kevesebbet. A saját ingatlanvagyonunk viszont az eltelt évek számával arányosan egyre nagyobb lesz, az éves hozam jelentősen meghaladja a biztonságos befektetéseken elérhető hasznot.

Hatalmas előnyre tehetünk szert Érdemes azzal kezdeni, hogy az igazán nagy előnye a vásárlásnak a bérléssel szemben, hogy előbbi esetében a saját vagyonunk növekszik, míg utóbbinál ez nem történik meg. Mivel a példában hitelt kell felvenni a lakásvásárláshoz, ezért csak fokozatosan nő a vagyonunk. Pontosan annak megfelelően, ahogy a tőkét visszafizetjük a banknak. Az időszak végén azért nőhet gyorsabban a vagyon, mint az elején, mert a törlesztőrészletnél is a futamidő végéhez közeledve egyre nagyobb arányban fizetjük vissza a tőkét.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk