Lőtt a Kazinczy utcai kocsmáros: “Nincs az a jogszabály, ami engem védene”

Lőtt a Kazinczy utcai kocsmáros: “Nincs az a jogszabály, ami engem védene”

A férfit kamudrogot áruló csalók felé lőtt, mert tábort vertek az üzlete előtt, meg úgy egyébként a bulinegyedben. Mindannyiukat bevitték, de gyanúsított csak ő lett.

Hat embert vittek el a múlt szerdai Kazinczy utcai incidens után, de végül csak egyikük ellen indult eljárás. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette – emiatt hallgatták ki az illetőt. Ezt a rendőrségtől tudtuk meg, az ügy egyéb részleteit pedig a gyanúsítottól.

Az ominózus eset április 12-én este történt, akkor, amikor – két héten belül – már a harmadik tüntetést tartották Budapesten a CEU ellehetetlenítésére meghozott törvénymódosítás ellen. Tömegek voltak még az utcán, ekkor érkezett a hír, hogy lövöldözés tört ki a Kazinczy utcában. Gyorsan kiderült, hogy mindennek nincs köze a megmozduláshoz, és az is, hogy csak egyetlen lövés dördült.

A rendőrség még aznap este közölte – ahogy azt fent már írtuk –, hat embert állítottak elő, miután egy vendéglátóhely üzemeltetője vitába keveredett öt emberrel, akik a szórakozóhely előtt az utcán tartózkodtak, és a veszekedés odáig fajult, hogy az üzemeltető leadott egy lövést a társaság felé egy gáz-riasztó fegyverrel. Az Index akkor arról írt, hogy a kocsmáros öt drogot, vagy legalábbis drognak mondott szert áruló dílerre lőtt egy gázpisztollyal, mert ténykedésükkel ártottak a forgalomnak, a vendégek féltek bemenni.

Nála volt fegyver, ő lőtt De gyanúsított csak belőle lett, hisz nála volt a riasztópisztoly, és ő lőtt. A férfi a 24.hu-nak azt mondta, azért tette, amit tett, mert úgy érezte, eszköz nélkül maradt, és hiába adnak neki igazat azok, akik ismerik az előzményeket, nincs az a jogszabály, ami őt védené, ezért magát kell megvédenie.

Nem hirtelen tört belőlem elő a harag, ez a feszültség már két éve gyűlik bennem a tehetetlenség miatt. – mondta



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk