Álommeló: feküdjön két hónapig ötmillió forintért

Álommeló: feküdjön két hónapig ötmillió forintért

Ha valaki szívesen keresne azzal, hogy pihen, mutatjuk a teendőket.

A francia űrorvosi kutatóintézet (Medes) álláshirdetésében fiatal, egészséges és sportos férfiakat keres, akik szívesen feküdnének hatvan napig a hátukon, miközben a mikrogravitáció – vagy hétköznapi nevén súlytalanság – szervezetre gyakorolt hatásait tanulmányozzák rajtuk.

A munkabér tizenhatezer euró, átszámítva ötmillió forint.

Jelentkezni a 20 és 45 év közötti nem dohányzó férfiaknak lehet, akiknek nincs allergiájuk, testtömeg indexük pedig 22 és 27 között van.

A 24 szerencsés kiválasztott kéthetes teszten vesz majd részt, mielőtt két hónapra ágyba feküdnének.

A munka azért annál keményebb, mint amilyenre elsőre hangzik, ugyanis enni, inni és mosdani csak vízszintes helyzetben lehet.

A szabály, hogy legalább az egyik váll mindig érintkezzen az ággyal

– fogalmazott Dr. Arnaud Beck, a kutatás vezetője.

A tanulmány legfőbb célja, hogy megvizsgálják a súlytalanság káros hatásait és megtalálják azok ellenszereit.

Tudni kell, hogy csakúgy, mint a hónapokat az űrben töltő asztronautáknál, a kísérletben résztvevő férfiaknál is megjelenik az izomvesztés, csökken a csontsűrűség és nehezükre eshet majd lábra állni is.

(The Guardian)



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk