Akár Magyarországon is megépülhet a Tesla-gyár

Akár Magyarországon is megépülhet a Tesla-gyár

A Gigafactory 17 ezer embernek adhatna munkát.

Bár a Külgazdasági és Külügyminisztérium úgy fogalmazott, hogy folyamatban lévő befektetői tárgyalásokról nem tudnak tájékoztatást adni, több érvet sorakoztattak fel, Magyarország miért lenne alkalmas az autóipari beruházásra, írja a Portfolio.hu alapján az Index.

Elon Musk, a Tesla vezére még tavaly novemberben mondta, hogy ebben az évben eldől, hol épülhet fel a cég gyára. A beruházás mintegy 5 millió eurós (~1500 milliárd forint) költséggel járna, és közel 17 ezer embernek adhatna munkát.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium válaszából kiderült, hogy Elon Musk Gigafactoryje miért választhatja akár Magyarországot. Az önvezető autók kategóriájában már most van két német cég, a Thyssenkrupp és a Bosch, amik Magyarországra, mint a szektor K+F központjára tekintenek. Ezen felül az elektromobilitás terén is több fejlesztés zajlik. A Samsung SDI gyárat létesít Gödön, ami akkumulátorokat állít elő az elektromos autókhoz.

Az is Magyarország mellett szólhat, hogy Zalaegerszegen önvezető autóknak is alkalmas tesztpályát terveznek, illetve a Jedlik Ányos Terv keretein belül épülheti ki több elektromos töltőállomás, és kaphat támogatást, aki elektromos autók és kishaszon-gépjárműveket vásárol.

A minisztérium hozzátette, hogy  magyar kormánynak lehetősége van a beruházók számára támogatást nyújtani, az EU által szabályozott regionális támogatási térkép alapján nagyvállalatok esetén maximum 50%-os mértékig.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk