100 milliárdos lesz már a CSOK-piac

100 milliárdos lesz már a CSOK-piac

2017 januárjáig majdnem 39 ezer család nyújtott be támogatási kérelmet.

Szeretnénk Önöket tájékoztatni arról, hogy a CSOK-igénylések összértéke ezekben a hetekben haladja meg a 100 milliárd forintos lélektani határt. Egy jól ismert lehetőségről van szó, amelyet a lakosság túlnyomó része támogat – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Dömötör Csaba elmondta: 2017 januárjáig majdnem 39 ezer család nyújtott be támogatási kérelmet, az igénylések összértéke pedig megközelítette a 95 milliárd forintot.

Az államtitkár közlése szerint a lakosság túlnyomó többsége ismeri és támogatja az otthonteremtési programot: a kormánynak készült felmérések szerint a magyar családok 97 százaléka hallott már az otthonteremtési támogatásokról.

Amíg a kormány hivatalban van Kiemelte, amíg a kormány hivatalban van, addig lehet számítani az otthonteremtési programra.Dömötör Csaba kitért arra, hogy a témában nincs politikai egység a pártok között, az ellenzék “komoly tűz alá vette” a programot, az MSZP például életképtelennek tartja és ez alapján minden bizonnyal el is törölné – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, a támadások a kormányt arra sarkallják, hogy kettőzött erővel védje az otthonteremtési programot.

Az otthonteremtés az egyik olyan terület, ahol jól érezhető Magyarország erősödése. A kormány becslései szerint, ha tízezerrel több új lakás épül, az fél százalékkal emelheti a gazdasági növekedést, valamint az 14-16 ezer új munkahelyet is teremthet – mondta el Dömötör Csaba.

Ötből négy nagycsaládos él a kamattámogatott hitel lehetőségével is Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára közölte, a három vagy több gyermeket nevelő, illetve vállaló családok közül ötből négyen élnek a 25 évre szóló tízmillió forintos garantáltan három százalék alatti kamatozású hitel lehetőségével, amelyet a tízmillió forintos vissza nem fizetendő támogatás mellé vehetnek fel.

Emellett folyamatos eltolódás látható az új ingatlanok vásárlása felé, azaz egyre többen választják a CSOK erre felvehető formáját – tette hozzá az államtitkár.

Elmondta azt is, hogy a 2016-ban CSOK-ot igénylők közül minden harmadik család előre vállalt gyereket, ez a következő tíz évben mintegy tízezer gyerek születését jelenti.

A magyaroknak fontos a saját tulajdon Novák Katalin szólt arról is, hogy a magyarok többsége saját lakásban lakik és a fiataloknak is fontos a saját tulajdon. Ezt bizonyítja a Magyar Ifjúság Kutatás 2016, amelynek gyorsjelentése szerint a fiatalok 81 százaléka fontosnak tartja a saját lakást.

A kormánynak ezért az a célja, hogy minden magyar embert saját tulajdonú otthonhoz juttasson – jelentette ki az államtitkár. Az otthonteremtési program meghirdetésének demográfiai és gazdaságélénkítési célja volt. Mostanra mindkét tekintetében jelentős előrelépés történt – emelte ki.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk