Egyre keresettebbek a panel lakások

Egyre keresettebbek a panel lakások

Érezhetően nőtt a panellakásba befektetők száma az elmúlt egy év során – mondta a Napi Gazdaságnak Nagy Csaba, a Balla Ingatlanirodák dél-budai régiójának vezetője.

A belváros frekventált részein kicsi és nem jó adottságokkal rendelkező téglalakást lehet csak venni 10-12 millió forintból, míg ebből a pénzből akár egy közepes állapotú, frekventált helyen lévő 53 négyzetméteres, nappali plusz két hálószobás panel is megvásárolható - magyarázta a szakértő. A legkeresettebb az 50-53 négyzetméteres, nappali plusz hálós, illetve nappali plusz kéthálós panellakás. Ezek havi 50-70 ezer forintért adhatók ki, míg egy jó helyen lévő, panelprogramban részt vett hasonló típust akár 80-90 ezer forintért is kivesznek.

Nagy Csaba kiemelte, hogy a kínálati piac szűkülése miatt a lakás elhelyezkedése már csak részben szempont: a XI. kerületben például szinte bárhol könnyen kiadhatóak ezek a lakások. A kereslet növekedése miatt a panelek ára is 8-10 százalékot növekedett tavaly. A szakértő szerint a közeljövőben a panelek vételárának, illetve bérleti díjának további emelkedésére lehet számítani.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk