Ilyen költségekkel számoljon a szuperhitelnél

Ilyen költségekkel számoljon a szuperhitelnél

Összeszedtük a termékismertetők alapján, hogy mennyibe kerül a hitelfelvétel.

A június végén útjára indított fogyasztóbarát lakáshitel után tapasztalataink szerint egyre nagyobb az érdeklődés. Így egyre többen nézhetik meg a bankok termékismertetőit, ám nem feltétlenül egyértelmű, hogy azokban mit is lát az ember. Főleg igaz ez a költségekre, amelyek a lakáshitel mellé társulnak. A Bankmonitor megpróbálta egy csokorba szedni, hogy milyen költségekkel szembesülhetünk az induló hitelkamaton kívül.

Bármelyik fogyasztóbarát hitel ismertetőjét ütjük is fel, minden esetben fogunk találni egy táblázatot, ami a hitelfelvételkor esedékes díjakat és költségeket sorolja fel. A bankok eddig elérhető kínálatát összesítettük a következő táblázatban:

Elsőre érdekesnek tűnhet, de a minősített hitelnél a korlátozás kimondottan a folyósítási díjra vonatkozik. Ahogy láttuk, mindegyik esetben kihasználták a bankok maximális keretet a példában, vagyis egy 5 millió forintos hitelnél 0,75 százalékot számoltak erre (37500 forint).

Mint érzékelhető, ez azért egy meghatározó elem, és a hitelösszegtől is függ, tehát 10 milliós hitelnél már 75 ezer forintot fogunk várhatóan fizetni. Hacsak nem kapunk a banktól valamilyen egyedi kedvezményt és nem engedik el például akció keretében ezt a díjat.

Később azonban nyilvánvalóvá válik, nem véletlen, hogy csak a folyósítási díjat szabályozta a jegybank az említett hitelnél, hiszen a többi esetben is már eleve lefektetett szabályok szerint számíthatnak fel költséget a bankok. A hitelező érdekkörén kívül négy tételt is találunk, amiből az értékbecslésen kívül mindet a földhivatalnak fizetjük meg:

tulajdoni lap másolatának lekérése, térképmásolat, jelzálogjog-bejegyzés, értékbecslés. Kisebb tételnek a tulajdoni lap másolata és a térképmásolat díja tűnik, azonban több példány esetében több ezer forintot hagyhatunk ott. A jelzálogjog bejegyzéssel sem lehet sokat tenni, hiszen fix költsége van. Az értékbecslés esetében a kialakult gyakorlat az, hogy ezért a munkáért átlagosan 30 ezer forintot kell fizetni.

Forrás: hir24.hu



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk