A világ 15. legbékésebb országa vagyunk

A világ 15. legbékésebb országa vagyunk

Izland lassan tíz éve a top1. Egy területen romlott nálunk igazán a helyzet: a sajtószabadság terén.

Magyarország tavaly még a 20. legbékésebb országnak számított a világon, most már a 15. – ez derül ki a Világ Béke Index névre elkeresztelt felmérésből. (A teljes jelentés itt érhető el.)

Három csoportba sorolták a készítők azokat azt a 23 mérőszámot, indikátort (mint például az erőszakos tüntetések vagy a fegyverbehozatal), amely alapján összeáll egy-egy ország összpontszáma. (163 országot soroltak be, ezek a világ lakosságának 99,7 százalékát fedik le.) Ez a három fő kategória: a társadalmi biztonság, az adott országot érintő belföldi és nemzetközi konfliktusok, valamint a fegyverkezés – ismerteti a Business Insider. Noha Magyarország jobban szerepelt idén, mint tavaly, egy mutatószámnál jelentősen romlott a helyzet idehaza, ezt pedig az információk szabad áramlásaként írták le a felmérés készítői. Ez a sajtószabadság terén bekövetkezett romlást takarja igazából: e téren Törökország és Görögország mellett Magyarországon romlott leginkább a helyzet – áll a részletes jelentés összefoglalójában is.

A világ legbékésebb országának – 2008 óta folyamatosan – Izland számít. Izlandot Új-Zéland és Portugália követi. A top10-ben amúgy 8 európai ország van.

A lista végén Szíria van, de a legrosszabb helyzetű országok között találjuk Afganisztánt, Irakot, Jement és Dél-Szudánt. Az Egyesült Államok is bőven a lista második felében kullog, 163 országból a 114. helyre tették a készítők.

Forrás: 24hu



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk