Ismerje meg a kétszáz éves fővárosi szleng legfurcsább szavait!

Ismerje meg a kétszáz éves fővárosi szleng legfurcsább szavait!

Száz éve még mindenki tudta, hol a Kerek Oktogonhoz legközelebbi apák boltja, ahol nem épp a bablevesből jöttekkel találkozhat az ember!

A Budapest ostroma alatt, egy légoltalmi óvóhelyen megismerkedett Zolnay Vilmos és Gedényi Mihály két évtizedes munkával létrehozott, a fővárosi szleng két évszázadát, de leginkább a millennium, illetve a második világháború közti évtizedeket százezer szóban összefoglaló szótára csak 1996-ban, több mint ötven évvel az ötlet megszületése után jutott el a kiadóig, elsőként a szerzőpáros más, szlenggel kapcsolatos, személyes, tudománypolitikai, vagy épp személyeskedő okokból a publikáció lehetőségétől távol tartott munkái közül.

A jó ideje a Magyar Elektronikus Könyvtárban is elérhető szótárból most összegyűjtöttük a legfurcsább, Budapestre, annak épületeire, intézményeire és műintézményeire, vagy épp embereire vonatkozó szavakat.

I. Budapest Cérna-korzó A József körútnak a Baross utca és az Üllői út közötti belső köre. [Fiatal varrólányok sétálgattak itt, innen a gúny. cérna.]

Csaló-köz 1. A Teleki tér. [A volt ócskáspiac után, ahol az adásvételnél csaltak.] 2. Az I. kerületi Donáti köz, Donáti lépcső. [Ismert bordélyház volt itt évtizedekig 1930 előtt, ahol a férjek megcsalták feleségüket.]

A Kodály körönd, 1903 Kerek Oktogon tréf Körönd. [Hasonlítaz Oktogon térre, csak nem szögletes, hanem kerek.]

Kibanya tréf Kőbánya. [Az anekdota szerint egy először Budapestre utazó vénasszony ijedtében leszállt Kőbánya vasútállomáson a kalauz kiáltására, mert úgy értette, hogy Ki, banya!]

Mafla-sarok A Ferenciek terén a templom bejárata előtti térrész. [Vasárnap délben kiöltözött fiatalemberek csoportokba verődve álldogáltak, és nézegették a templomból jövő nőket.]

II. Épületek Magtár A budapest Műszaki Egyetem három új épülete a Petőfi híd budai hídfőjénél. [Általános vélemény szerint csúnya, magtárszerű épületek.]

Forrás: hir24



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk