Jól figyeljen, mert rengeteg erős porszívó fog eltűnni a boltokból!

Jól figyeljen, mert rengeteg erős porszívó fog eltűnni a boltokból!

Most lesz érdemes megvenni az új porszívót.

Egy sokak által már elfeledett EU-s direktíva második lépcsője lép életbe néhány héten belül, emiatt a jelenleg forgalomban levő porszívók jórészét kénytelenek lesznek kivonni a gyártók a forgalomból, de nem ez lesz az egyetlen változás.

2014-ben az Európai Unióban bevezették az energiacímkét a porszívókra is, így segítve a vásárlókat a porszívópiacon való eligazodásban. Ugyanezzel a tollvonással környezetvédelmi okokból korlátozták az elektromos teljesítményt: azóta 1600 wattnál nagyobb teljesítményfelvételű porszívót nem lehet forgalomba hozni az Európai Unióban.

A 2014-ben hozott jogszabály tartalmazott ugyanakkor egy második lépcsős szigorítást, melyhez most értünk el.

2017. szeptemberétől 1600 helyett immár 900 wattban maximalizálják az elektromos teljesítményt, innentől tehát az EU területén ennél nagyobb elektromos teljesítményű porszívó nem kerülhet forgalomba

– mondta el Wágner Gábortól, a prémium német SEBO porszívókat forgalmazó Dunartis Kft. értékesítési vezetőjétől.

De lesznek még más változások is:

Az éves elektromos energiafelhasználás 62 kWh/év helyett szeptembertől maximum 43 kWh/év lehet. (Az éves energiafelhasználást úgy határozzák meg, hogy megvizsgálják, hogy egy 87 m2 méretű lakást évente 50 alkalommal kitakarítva mennyi elektromos energiát fogyaszt el az adott készülék.) A porszívó szűrőrendszeréből kiáramló, tehát a szobába visszafújt levegő tisztaságának is a korábbi szintnél magasabbnak kell majd lennie; a porszívó egészen pontosan maximum 1% port engedhet majd vissza a levegőbe. A 80 decibelnél hangosabb porszívókat kizárják a piacról. Szigorodik a minimálisan elvárt kemény- és szőnyegpadló tisztítási hatékonyság. A gégecsőnek (már amelyik modellben van) legalább 40.000 hajlítást ki kell bírnia anélkül, hogy megtörne. A változások az alábbi porszívókat érintik:

Háztartási és professzionális (pl. szállodai) felhasználásra szánt általános (keménypadló és szőnyeg tisztítására egyaránt alkalmas) álló porszívók és hagyományos felépítésű padlóporszívók Hibrid porszívók (melyek akkumulátorról és hálózatról egyaránt üzemeltethetők). Azok a porszívók, amelyek csak szőnyeg tisztítására alkalmasak Azok a porszívók, amelyek csak keménypadló tisztítására alkalmasak Vízszűrős porszívók (nem tévesztendők össze a nedves porszívókkal) Az alábbiakat pedig nem:

Nedves porszívók, Száraz-nedves porszívók, Csak akkumulátorról üzemeltethető porszívók, Robotporszívók, Ipari porszívók, Központi porszívók, Padlópolírozók, Kültéri felhasználásra szánt porszívók.

Forrás: hir24



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk