Szigeti veszedelmek – Zacher leckéi szülőknek

Szigeti veszedelmek – Zacher leckéi szülőknek

Az ismert toxikológus óva intett a töménytelen tömény fogyasztásától.

Zacher Gábor, akinek a gyereke is kint van a Szigeten, a Hír TV-ben azt mondta, lehet kulturáltan is szórakozni, rengeteg múlik a szülő és a gyermek kapcsolatán, a családi mintán, értékrenden. Egy fesztivál sem feltétlenül arról szól,

hogy kimegyünk, lerészegedünk meg szétszívjuk magunkat, egy csomó olyan program van, amibe belefér a család, és attól, hogy Pink játszik vagy Billy Talent, az egy szülőnek is tök jó.

A toxikológus szerint a szülőknek ismerniük kell a gyereküket, azt is, hogy milyen zenét hallgat.Ő elég sokat ül autóban, a zenék ötven százalékát, amit hallgat, a gyerekétől kapja. Van, amire azt mondja, hogy gáz, de befogad olyat is, ami nem az ő korosztálya zenéje.

Ha lemaradunk, közös nevezőket fogunk elveszteni a kommunikációban.

A veszélyekről azt mondta, a nagy melegben nagyon fontos a folyadékbevitel.

A töményet felejtsük el, az ilyenkor halálos csapás. Megiszik a gyerek egy vagy két sört vagy hármat, vagy még két fröccsöt, és azt úgy is kiizzadja, magából… (…) Amúgy is megissza, ne várjuk el azt, hogy ő most csak buborékos ásványvizet fogyasszon.

Zacher Gábor szerint a szülők úgy is példát mutathatnak, hogy ők is kimennek a fesztiválra és a koncert előtt a gyerekkel megisznak egy fröccsöt. Nem kell az első sorba beállni pogózni, de tök jó buli, közös program lehet. Egy fesztiválon, a tömegben, az is rengeteget számít, ki tud megállni és nemet mondani a következő pohárra.

Ha azt látja, hogy apa esténként bever három sört vagy megiszik egy üveg bort, amitől persze nem fog berúgni és nem fogja szétverni a családját, akkor számára ez egy szociális minta. Ne felejtsük el, hogy a gyerekben saját magunkat látjuk vissza.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk