Így építsen házat a 10+10 millió forintos CSOK igénybevételével

Így építsen házat a 10+10 millió forintos CSOK igénybevételével

Egyre többen vágnak bele CSOK-kal is az építkezésbe, ezért érdemes képbe kerülni, miként is néz ki a gyakorlatban egy ilyen projekt megvalósítása.

Egyre többen vágnak bele CSOK-kal is az építkezésbe, ezért érdemes képbe kerülni, miként is néz ki a gyakorlatban egy ilyen projekt megvalósítása. Példánkban egy 40 millió forintba kerülő építkezést néztünk meg. Az összegből 10 millió forint a telekvásárlásra, míg a maradék 30 millió forint a ház (kb. 130 nm) felépítésére megy el. A család mindehhez 13-15 millió forint önerővel rendelkezik. Lássuk az egész folyamatot lépéseiben.

Kihagyhatatlan a telekvásárlás Logikus, hogy kell egy hely, ahol felépíthetjük a házat. De már ekkor egy fontos kérdésbe ütközünk, hogy vegyünk-e fel már itt lakáshitelt, vagy ezt önerőből finanszírozzuk. A példában szereplő helyzetben nem éri meg már itt elgondolkozni az adó-visszatérítésen, azt inkább majd később kell felhasználni. Az csak egyetlen alkalomra szól, az építkezés jóval nagyobb adóvonzattal bír, mint a telekvásárlás, így itt tudjuk maximalizálni a lehetőségeinket (5 millió forintról beszélünk).

Visszatérve a hitelhez, ha már ekkor a bankhoz fordulunk, akkor tudni kell, hogy elköteleződünk a későbbiekben is felé. Tudniillik a bank nemcsak a telekvásárlást fogja hitelezni, hanem utána az azon történő építkezést is. A gyakorlat alapján ritka, mint a fehér holló, hogy egy új bankot sikerüljön az építkezéshez találni.

Figyeljünk arra is, hogy a telekvásárlásra nem tudjuk felhasználni a CSOK-ot, mindössze piaci alapú hitelből tudjuk ezt megvalósítani. Az aktuális példánk szempontjából úgy alakult, hogy a 10 milliós telekre 8 milliót elköltünk az önerőnkből, a maradék 2 milliót pedig hitelként felvesszük. Időhúzás nem nagyon lesz, hiszen 2016-tól az építkezés megkezdését nem kötik építési engedélyhez. Csak bejelenti az építtető 15 nappal az építkezés megkezdése előtt a szándékát és kész.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk